Nem, nem a munkahelyi büfékről szeretnék írni. Persze egy cégben jól kialakított kávézó hely hasonló funkciót tud ellátni, mint egy városi kávéház.

Meglepődve olvastam, hogy kávéházak már az 1500-as években léteztek, hol máshol, mint Isztambulban. Innen terjedtek szét a világ többi tájára, meggyökereztetve ezt a semmi máshoz nem hasonlítható hangulatot. Magyarországon a kávéházak közel kétszázötven éve adnak otthont annak a sajátos társas érintkezési formának, melynek része a kötetlen beszélgetés, a szórakozás, esetenként zene, és amelyben lezajló társalgások hatással lehetnek a politikára, gazdasági életre, a társadalmi- és művészeti életre is.

A kávéházi kultúra nálunk az 1900-as évek elején élte virágkorát, ekkor Budapesten 500 kávéház közül válaszhatott a vendég. Több helyen találkozhattunk összeszokott beszélgetőtársakkal, vagy akár híres asztaltársaságokkal is. Barátok, vagy egymást alig ismerő emberek osztották meg egymással a híreket, eseményeket, eszméket: fontos volt számukra a többiek véleménye, álláspontja, érvelése, ennek tudott teret adni a kávéház.

A társasági – és társadalmi élet színterei, így a kávéházi kultúra is sokat változott az elmúlt évtizedekben. De talán elmondható, hogy a lényeg megmaradt: az emberekben ott él az igény, hogy megosszák egymással gondolataikat, véleményüket, érzéseiket és meghallgatásra találjanak egy befogadó közegben.

Ha nem munkahelyi büfé, akkor mégis miért is foglalkozunk a kávéházakkal?

Sajnos az iskolai kereteken belüli oktatás nem segített áthidalni a közösségi élet változásának időszakait. Kevés muníciót adott ahhoz, hogy a társalgás megritkult tereit a párbeszédre, vitára ösztönző belső késztetés új fórumokkal pótolja.

Ennek tünetei, nyomai a munkahelyi érintkezésben, a szervezeti életben is érezhetők. Éppen erre reagálva az utóbbi években több olyan technika, módszer született, amely a vállalaton belüli, egy fontos célhoz köthető tapasztalatcserét, információ megosztást és innovatív működést szolgálja. Ezen módszerek sorát gyarapítja kicsit kilógva azért a sorból a Juanita Brown amerikai szervezetfejlesztő által kitalált World Café módszere.

World Cafe

  Amikor először vettem részt ezzel a módszerrel keretezett rendezvényen, leginkább a kötetlensége, a zsibongás és  tartalmas beszélgetés jó elegye fogott meg.

  A World Caféban a „vendégek” 2-3 pontosan megfogalmazott kérdés mentén beszélgetnek változó asztaltársaságokban. A beszélgetések során megosztják egymással érzéseiket, véleményüket, tapasztalataikat, ötleteiket. Törekszenek „ráfűződni” egymás gondolataira, mondandóira. Tehát szervezeti keretek között igyekszenek felidézni a régi kávéházak hangulatát, ezzel teremtve teret a „vendégeket” foglalkoztató kérdések megválaszolására.

 A módszer nyitva áll mindenki előtt. Általában munkahelyi, keretek között, a „felnőtt” világban találkozunk alkalmazásával.

Legutóbbi World Cafés tapasztalatom viszont azt erősítette meg bennem, hogy bár alapvetően egy szervezetfejlesztési módszerről van szó, az iskolai élet is bőven rejt magában olyan helyzeteket, kérdéseket, amelyeknek a feldolgozásához az asztalok, rágcsálni való és üdítő melletti kötetlen, de mégis tervezett társalgás jelenti a megfelelő teret.

Jól megragadható a folyamat, ahogy iskolatársakból egymásra figyelő és kíváncsi beszélgetőpartnerré válnak a résztvevők.

Az oktatásban, iskolákban, csakúgy, mint a szervezetekben kettős haszonnal jár a World Café módszerének alkalmazása: előbbre visz a felvetett kérdésekben és visszahozza a „jó ízű beszélgetéseket” mindennapjainkba.