edison3Thomas Alva Edison, minden idők egyik legnagyszerűbb felhasználója mesteri tárgyaló volt, üzlettársával, Gouraud ezredessel együtt. Egyszer üzleti megbeszélést tartottak az ezredes irodájában. Hárman voltak jelen: Edison, az ezredes, és egy bankár. Az utóbbiról az ezredes azt gondolta, hogy meg akarja venni Edison legújabb nagyszerű találmányát, a papírszalagos árfolyamjelző távírógépet, amelynek segítségével közvetlenül lehetett értesülni a New Yorki tőzsde árfolyamairól.

Edison prezentációja nem is lehetett volna egyszerűbb: felállította és bekapcsolta a gépet, aztán hátralépett. A bankárt egyedül hagyták, hadd olvassa csak a szalagot, és ő persze hamar felismerte a találmány értékét. Aztán az ezredes megkérdezte a bankárt, mit gondol.

–        Remek találmány! – felelte a pénzember. – Adok érte 5000 dollárt.

Edison elhatározta, hogy a gép beszél helyette a tárgyaláson. Jogos és méltányos célt tűzött ki maga elé. Az ajánlatot hallván csak összeszorította az ajkát, és nem szólt egy szót sem.

–        Rendben. – mondta a befektető. – 10 000.

Edison továbbra sem volt hajlandó megszólalni. Az ezredes sem. Csend lett a szobában, végül a bankár szólalt meg újra:

–        Jó, legyen 25 000!

Ezúttal Edison elképedve nézett, de egy szót sem szólt. A bankár kijelentette, szerinte Edison méltánytalanul magas árat szab. 100 000 dollárt hajlandó fizetni, egy centtel sem többet. Edison az ezredesre nézett, aki jóváhagyólag bólintott, és Edison egy fintorral jelezte, hogy áll az alku. A bankár felujjongott.

–        Mr. Edison, akár 150 000-et is fizettem volna érte!

–        Én már a 10 000-es ajánlatot is elfogadtam volna – felelte mosolyogva Edison.

 

Ha Edison további üzleti sikereiről és találmányairól nem is lesz szó a március 2-i Asszertivitás tréningünkön, a saját kommunikációs stílusunk megismerésében és fejlesztésében, valamint a hatékony önérvényesítésben sokat fejlődhetünk.

Bővebb információ és jelentkezés itt.

 

 

 

(a történet Jim Camp: Merj nemet mondani… című könyvéből származik)

Demo Description


HDTeam ajánlatkérés

[Kérjük minél több információt adj meg a pontos ajánlat érdekében!]

This will close in 0 seconds

Share This