Esettanulmány 4. – Motivációvesztés vagy kiégés…?

Egy sikertelen előrelépési kísérlet következményei

burnoutKiúttalanság

Több területen és pozícióban is tapasztalatot szerzett operatív vezető érkezett coachingra.

Saját maga bevallása és vezetője szerint is meglehetősen rosszul érzi magát a munkakörében, nem találja a helyét, nem nagyon fektet energiát a beosztottaival való foglalkozásba sem.

Kedvetlen, céltalan.

Mint kiderült, túl van két sikertelen belső pályázaton, melynek egyike éppen a jelenlegi vezetőjének a pozíciójára szólt, amit nem ő nyert el. Egyébként a vezetőjével jó a kapcsolat, nyíltan beszéltek a pályázatban történtekről.

Jelenleg magánéletében is változások vannak, felesége most várja második gyereküket és nemrég vidékre költöztek. Bár mindkettő pozitív történés, mégis többlet terhet ró a coachee-ra.

A beszélgetésben elhangzik, hogy mindenki azt mondja, ő kiégett, amit kezd is magáénak tekinteni. Hónapok óta tart ez az enervált, motiválatlan állapot.

 

Első lépések

A 3 alkalmas KO coaching első ülése során a ventilláció, a kibeszélés jótékony hatásával dolgoztunk. Mind a munkahelyi, mind a magánéleti történések személyes megélése felszínre került.

A coachee úgy gondolta, nem terhelheti sem a főnökét, sem a feleségét saját problémáival, ezeket neki kell megoldani. Ugyanakkor a benne felgyülemlett feszültség már fizikai tüneteket is okozott (fejfájás).

Sokszor tapasztaljuk, hogy egy hosszabb ideje húzódó probléma kimondása, részletesebb átgondolása még inkább tudatosíthatja, hogy a helyzet tarthatatlan, változásra van szükség.

Ez sokszor kellemetlen érzéseket is kelt, ami azonban segíti a coaching folyamatban az előre lépést.

Aggasztónak találtam a fizikai tüneteket és a sok negatívumot, ami a beszélgetésben elhangzott. Kértem, hogy a következő ülésig töltsön ki egy, a kiégés vizsgálatára kialakított kérdőívet (MBI), hogy mindketten lássuk, belefér-e a hozott eset megoldása a coaching kereteibe.

 

De hát ez nem is…

A kérdőív nem a feltételezett eredményt hozta. A mért 3 dimenzióban (Érzelmi kimerülés, Elszemélytelenedés, Egyéni teljesítmény csökkenése) a kapott értékek kívül estek a kiégést jelző értéktartományokon.

Hogy megértsük mindketten a helyzetet, tételenként átbeszéltük a kérdőívet. Ennek során körvonalazódott a coacheeban, hogy valójában őt a kihívást jelentő feladatok energetizálják, és jelen munkakörében ezt most nem találja, és ehhez adódott még a sikertelen pályázatok okozta csalódottsága is.

Egyébként az ülésre úgy érkezett, hogy az előző beszélgetés felszabadítóan hatott rá, azóta jobban érzi magát, hogy ezeket kimondhatta.

Elhatározta, hogy beszélni fog a vezetőjével és megosztja vele ezeket az információkat.

Konkrét feladatként tűzte ki magának, hogy készít egy tervet a beosztottaival való kapcsolat helyreállítására is.

 

Átkeretezés

A 3. alkalomra sikerült a coachee-nak a vezetőjével beszélgetnie. Elmondása szerint ebben a beszélgetésben nem csak konkrét feladatokról esett szó, hanem arról is, hogyan látják az ő helyzetét, milyen megoldások jöhetnek szóba. Találtak is egy olyan projektfeladatot, amely igazi kihívást és motivációt tud jelenteni az elkövetkezendő időszakra.

A beosztottakra vonatkozó terv még nem készült el erre az ülésre, viszont saját maga számára rövid és középtávú célokat fogalmazott meg. Elkezdett úgy működni, ahogy ő korábban jól érezte magát…

Ebben a coaching folyamatban látványosan megjelent,  hogy pusztán az, ha átkeretezünk egy helyzetet (nem kiégés, motiválatlanság), vagy csak éppen tisztábban látjuk azt, mennyire meg tudja könnyíteni a megoldások keresését, illetve meg tudja változtatni a helyzet megélését, értékelését is.

 

Puskár Ildikó

Az esettanulmány szerzője – Puskár Ildikó, vezető tréner – pszichológus

Coach, tréner, tanácsadó… Különféle szerepek, eltérő támogatási formák.

Bármilyen szerepemben vagyok is jelen az ügyféllel , a kialakított közös térben, bizalmon alapuló együttműködésben azon vagyok, hogy megtalálja a saját megoldását, azt a működésmódot, amely számára a leginkább komfortos, boldogító,  eredményes.

A munkám során segítséget jelent pszichológusi hátterem és a fejlesztés terén szerzett 21 éves munkatapasztalatom.

Díjmentes konzultációt szeretnék

Letöltöm az esettanulmányt pdf formátumban

Demo Description


HDTeam ajánlatkérés

[Kérjük minél több információt adj meg a pontos ajánlat érdekében!]

This will close in 0 seconds

Share This